Avar György

Dob


Tanult szakmám szerint erősáramú villamosmérnök vagyok és egy klímatechnikai cégnél dolgozom mint villamos tervező. Épületek klíma és légtechnikai rendszereinek tervezek automatika berendezéseket. Aktív zenéléssel 31 éves koromban kezdtem foglalkozni azzal, hogy elmentem az első dobórára. Az első benyomások ill. élmények meghatározóak voltak a továbbiakban. Mivel már tizenévesen szinte csak jazz és progressziv rockzenét hallgattam, nem volt kérdés, hogy az aktív zenei életben is valami hasonlót szerettem volna csinálni. Ennek megfelelően a jazz/jazzrock műfaja mellett nagyon szívesen szálltam bele ebbe a King Crimson számokat játszó zenekarba, mint az egyik dobos. Pont a King Crimson egy olyan műfaj (szándékosan nem zenekart írtam, mert a King Crimson tulajdonképpen egy önálló műfaj a progresszív mátrixban...), ami minden zenésztől nagyon komoly hozzáállást és technikai tudást vár el. Az hagyján, hogy - bizony - a legtöbb számban többféle metrum jelenik meg, még az is előfordul, hogy a különböző hangszerek, különböző metrumban játszanak. Ez egy látszólagos káoszt okoz, és ha a hallgató nem figyel eléggé, ennek a káosznak nem lesz megnyugtató feloldása, kérdések, felvetések maradnak hátra megoldás, megkönnyebbülés nélkül. Ettől lesz a progresszív zene formabontó, nehéz és - ugyanakkor - nagyon szerethető. Aktív zenészként most kezdem csak látni ennek a műfajnak a mélységeit és buktatóit, de egy-egy szám megfelelő interpretációja hihetetlen élményeket nyújt a próbákon és a gyakorlás időszakában egyaránt.

Vissza